2016. jún 14.

Lee Joon

írta: Sia
Lee Joon

Napi főpasink Lee Joon (I Dzsun), aki 1988-as születésű, dél-koreai, eredetileg modern táncot tanult, aztán idolénekes lett, most pedig színész, aki már több díjat is bezsebelt alakításaiért. És még jóképű is. Meg csinos. Kell ennél több? Ó igen, 180 centi és ellenállhatatlan a mosolya. Rendkívül érdekes vonásai és tekintete miatt nem meglepő módon játszott már vámpírt, bérgyilkost és őrült sorozatgyilkost is. De ettől még szeretjük. Mert egyébként egy nagyon cuki, bolondos, imádnivaló személyiség. 

leejoon7.gif

leejoon2.png

A részben Budapesten forgatott Iris II című sorozatban egy ügynököt alakított, aki valójában kém.

leejoon3.jpg

Pályafutását az MBLAQ nevű fiúegyüttesben kezdte, ahol nem meglepő módon a banda "arca" volt, ez a K-popban egy külön funkció az együttesekben, "visual"-nek hívják. Nem nehéz kitalálni, miért. Persze emellé énekelni és táncolni is tudni kell, szépnek lenni nem elég!

leejoon4.jpg

leejoon10.jpg

leejoon5.jpg

leejoonabs.jpg

leejoon6.jpg

 

leejoon8.gif

leejoon9.gif

Lee Joon táncol nekünk egy kicsit:

Itt pedig bemutatja nekünk, hogy a szúrós-szexi pillantásai és erotikus táncai ellenére ő valójában egy imádnivaló srác a szomszédból, akivel jókat lehet hülyülni. A tökéletes kombináció, nem? Jóképű, szexi, tehetséges és még cukorborsó is!

 

Fotók: Kdramastars, Fanpop, J.Tune Entertainment, Tumblr

Kövessetek minket a Facebookon is!

Szólj hozzá

színész énekes Lee Joon