2016. júl 20.

Mr. World 2016 - Rohit Khandelwal

írta: Gianni7
Mr. World 2016 - Rohit Khandelwal

Az angliai Southportban kedden este rendezték a Mister World szépségverseny döntőjét, az idei győztes pedig a korábban már bemutatott indiai Rohit Khandelwal.

rohit_01.jpg

rohit_02.jpg


Az egykori duci, vidéki fiatalember előéletét az előző posztunkban találjátok, itt pedig rögtön egy "ilyen volt, ilyen lett" képpár. A két kép közötti különbség 15 kg mínusz és egy év plusz, no meg egy seregnyi stylist.

rohit_03.jpg

rohit_04.jpg

rohit_05.jpg

 

 Még a verseny előtt nyilatkozta:


"- Amikor Mumbaiba költöztem, nem ismertem senkit. De nem adtam fel soha. Meghallgatásokra jártam folyton, végül szerepet kaptam egy tévésorozatban. Aztán tavaly megnyertem a Mr. India versenyt, ami teljesen megváltoztatta az életemet. Sokan áldozták rám az idejüket és erejüket, hogy segítsenek átformálni azzá, aki ma vagyok. Szeretném, ha büszkék lennének rám.
Fontos számomra, hogy nyerjek, mert még soha nem volt indiai győzelem ezen a versenyen. Az első indiai Mr. World győztesnek lenni hatalmas megtiszteltetés lenne. A versenytársak többsége az amatőr sport világából érkezett, talán előnyömre lehet, hogy színészként és modellként rutinosan mozgok színpadon. A példaképeim azok, akik önerőből értek el sikert, mint például Shah Rukh Khan (a legnagyobb bollywoodi filmsztár), vagy Will Smith. Időközben már érkeztek ajánlatok filmszerepekre is, ami közelebb visz az álmomhoz, hogy Bollywoodban dolgozhassak."

 

rohit_06.jpg

rohit_07.jpg

rohit_08.jpg

rohit_09.jpg

És hogy mire elég egy ilyen győzelem Indiában? A hölgyeknél anno Aishwarya Rai és Priyanka Chopra is Miss World szépségkirálynőként kezdte, majd a cím adta előnyt kihasználva kemény munkával Bollywood élvonalába küzdötték magukat. Míg előbbi az indiai filmgyártás nagyasszonya, addig Priyankát a nyugati közönség is ismerheti. Azon túl, hogy otthon mindent elért, Nyugaton popsztárkodni kezdett will.i.am és Pitbull segítségével; benne lesz az új Baywatch-filmben, és első dél-ázsiai nőként kapott főszerepet egy amerikai tévésorozatban - már a második évadban alakítja a Quantico hősnőjét. Bizony-bizony, a Quantico Alex Parrish-e civilben bollywoodi szupersztár.

 

rohit_10.jpg

rohit_11.jpg

rohit_12.jpg

rohit_13.jpg

rohit_14.jpg

rohit_15.jpg

Az biztos, hogy a Mr. World cím birtokában Bollywood le fog csapni Rohit Khandelwalra. Ha veszi az akadályt és az első filmje sikeres lesz, akkor akár valóra is válhat az álma. Mi drukkolunk! (És ha elkéri, még a telefonszámunkat is megadjuk neki!)

 

rohit_16.jpg

rohit_17.jpg

rohit_18.jpg

rohit_19.jpg

rohit_20.jpg

rohit_21.jpg

rohit_22.jpg

rohit_23.jpg

 

Fotók: IMM, Facebook

Kövess minket a Facebookon is!

Szólj hozzá

színész modell Rohit Khandelwal