2016. júl 28.

Prateek Jain

írta: Gianni7
Prateek Jain

Napi főpasink Prateek Jain, a 2014-es Mr. India szépségverseny győztese. A 27 éves, 192 cm magas fiatalember befektetési bankárként dolgozott, onnan váltott a modellszakmára. Az otthoni győzelem után a világversenyen bekerült az első tíz közé, majd tavaly az ázsiai szupermodelleknek rendezett versenyt is megnyerte Kínában.

prateek08.jpg

prateek11.jpg

prateek20.jpg

 

Kicsit lökött a csávó, az utóbbi időben nagyon nekifeküdt a gyúrásnak és rápörgött a brutális küzdősportokra, és előszeretettel vereti be a képét például box közben. A legutóbbi bunyó olyan jól sikerült, hogy most egy hétig épp nem tud beszélni, mert vissza kellett pakolni a kiugrott állkapcsát.
Súlyos ütés érhette a fejét szegénykémnek egyébként is, mert ha ez nem lenne elég, levágatta a csodaszép szakállát és kimelíroztatta a haját... O.o
Pedig nagyon szőrösen nekünk nagyon bejött.
(Napi bulvár: celebhírekben otthonosan mozgó olvasóinknak feltűnhetett, hogy a nyitóképen amúgy konkrétan az amerikai divattervező, Marc Jacobs régi pasijának, a volt melegpornós Harry Louis ikertestvérének néz ki.)
Tesztoszteron-bomba izompacsirtánk Instagramját ERRE találjátok.

prateek24.jpg

 

Videó: ilyen nála egy edzés.

 

prateek07.jpg

prateek01.jpg

prateek19.jpg

prateek12.jpg

prateek14.jpg

prateek22.jpg

prateek23.jpg

prateek02.jpg

prateek05.jpg

prateek04.jpg

prateek03.jpg

prateek06.jpg

prateek09.jpg

prateek10.jpg

 

Fotók: Twitter, Facebook, Instagram

Kövess minket a Facebookon is!

Szólj hozzá

modell Prateek Jain